"Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
mely csókolódzva hal meg:
lásd, a méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes."
Shakespeare - Romeo és Júlia
Elérkezik Bella 18. születésnapja, ami borzalmas esemény számára, hiszen máris egy évvel "öregebb lesz" mint Edward. Túl borzalmas, ahhoz, hogy még meg is ünnepelje. Alice mégis szervez neki egy születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül sor...
És a végkifejlet?!
"Úgy éreztem, mintha az egyik rémálmomban lennék, ahol futnom kell, futnom, ahogy csak a tüdőm bírja, de mégsem mozgok elég gyorsan. Úgy tűnt a lábaim egyre lassabban mozognak, ahogy próbáltam átvágni a sűrű tömegen, de az óratorony mutatói nem lassultak, megakadályozhatatlanul közeledtek a véghez. Minden végéhez. De ez most nem álom volt, és a rémálomtól eltérően, ezúttal nem a saját életemért futottam, hanem valami sokkal fontosabbért. A saját életem ma nagyon keveset számított nekem. Alice azt mondta, jó esély van rá, hogy mind meghalunk. Talán több esélyünk lenne, ha neki nem kellene a napfény miatt a kocsiban maradnia, mert így egyedül rohantam a napfényes, zsúfolt téren. És nem voltam elég gyors.
Szóval nem igazán érdekelt, hogy körülvett minket az átlagnál sokkal veszélyesebb ellenség. Ahogy az óra egyre közeledett a 12-eshez, a talpam remegett, és vibrált, tudtam, hogy túl késő - és örültem, hogy vannak itt vérszomjas ellenségek. Ugyanis ha hibázom akkor nem fogok már arra vágyni, hogy élhessek.
Az óra újra ütött és a nap az ég kellős közepéről világított."
Itt előjegyezhető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése